Mindössze két évig, az 1843–1844-es esztendőkben állt igazgatóként a pesti Nemzeti Színház élén Bartay András (Endre), a reformkor bölcsész polihisztora, kulturális vezetésének kiemelkedő képviselője. Tevékenységének, kezdeményezéseinek azonban máig ható eredménye a nemzeti opera, és zenei szimbólumaink megszületése.
Bartay alighanem a Gott erhalte – az akkor hivatalos osztrák himnusz – ellensúlyaképpen 1843 kora tavaszán zeneszerzői pályázatot hirdetett Vörösmarty Mihály Szózatára írandó népmelódiára.
Ennek nyertese – mint köztudomású – Egressy Béni lett, arról azonban kevesebben tudnak, hogy az eredetileg énekhangra és zongorára komponált mű zenekari hangszerelését utóbb jóbarátja és alkotótársa, Erkel Ferenc készítette el.
Őt magát is megragadta a téma, de a nemzeti színházi bírálóbizottság tagjaként nem pályázhatott. „Erkel Ferencz karmesterünk is készíte a Szózathoz zenét, melly mint tudjuk és bizonyosan tudjuk, nem csak a’ jutalmazottnál jobb, de magában is jó, ’s a’ Szózat lángeszű költője tetszését is megnyeré, de a’ szerző által jutalomra be nem adaték; kérjük ezért a’ nemzeti színház igazgatóját, énekeltesse el a’ színpadon ezt minél előbb, legalább kárpótlásul, ’s felserkentéseül azon reménynek, hogy lesz nem sokára egy a’ hazát keresztülriadó nemzeti dalunk.”[1] A mű mintegy másfél századnyi szunnyadás után Tarczai Zoltán karnagy inspirációjára, Bárdos Lajos kórusfeldolgozásainak köszönhetően vált ismertté.[2]
Alig egy évvel később, 1844. február 29-én Bartay igazgató „… ismét 20 arany pálya díjt tűz ki a’ legjobb népmelodiáért – Kölcsey Ferenc koszorús költőnk’ Hymnusára’ ének és zenekarra téve. […] A […] pályaművek beküldésének határnapja 1844 május 1ső napja…”[3]
A Honderü jó három hónappal későbbi beszámolója szerint „… egy több műkedvelő urakból alakult választmány” június 15-én hozott egyhangú határozatot: „A beküldött 13 műek közöl – melyek között számos dicséretreméltó szerzemény van – legtökéletesbnek, minden megkívántatóságot magában leginkább egyesítőnek lenni találtatott (pedig közértelemmel) az I. számmal, és ’Itt az írás olvassátok’ [sic] jeligével ellátott pályamű, melly a mondott díjat nyerendi…”[4] Amint az írásból is kiderül, Erkel – mert övé volt az egyes számú pályamű – jeligeként Kölcsey Vanitatum Vanitas című versének első két sorát idézte. A „műkedvelő urak” összegzést pedig érdemes kicsit pontosítani, hiszen a grémium Petrichevich Horváth Lázár elnökletével többek között olyan neveket takart, mint Szigligeti Ede, vagy Vörösmarty Mihály.
Ahogy azonban – a pályázat jeligés volta miatt – két kivétellel nem tudjuk beazonosítani szerzőikkel a további himnuszokat, úgy keletkezésük pontos sorrendjére sincs megbízható adatunk, bár itt nyilvánvalóan mindössze néhány nap, esetleg hét eltérésről beszélhetünk. Ismerjük a pályázaton indultak, valamint a műveiket zsűrizők nevét, bizonyosak azonban csak abban lehetünk, hogy a döntés során Erkel Hymnuszát ítélték egyöntetűen a legjobbnak, a dicséretre méltatott pályaművek közül pedig másodikként Egressy fohászát emelték ki. Ezek első nyilvános bemutatására a Nemzeti Színház díszelőadásán került sor három héttel később, 1844. július 2-án. Az Erkel megzenésítésével együtt bemutatott és dicséretben részesült műveket Egressyé mellett Molnár Ádám, Travnyik János, Elias Marton, illetve Seyler Károly tollából ismerhette meg a közönség.
Amikor 1994-ben Batta András műsorvezetésével emlékhangversennyel ünnepeltük a 150. évfordulót a Zeneakadémián, Falvy Zoltán, Somfai László és Legány Dezső korábbi kutatásaira támaszkodva még csak három – az Országos Széchényi Könyvtár Népszínházi tárában megtalált – kompozíciót mutathattunk be. Nevezett zenetudósaink ugyanis nem nyugodtak bele Fabó Bertalan Erkel-emlékkönyvének ezen állításába: „A többi pályaművek között akadt nem egy érdekes, de fájdalom, azok hangjegyei elvesztek.”[5]
Az Országos Széchényi Könyvtárban szerzőnév nélkül előkerült a cappella, vagyis hangszerkíséret nélküli „Himnusz Kölcseytől” jeligéjű mű (OSZK. Népszh. 335) lefelé hajló dallamú, magyaros jellegét az e korszak zenéjét jellemző, a további pályaművekben is megidézett tárogatómotívum ismétlődése erősíti.[6] (A mai generációk számára ez már inkább talán A Tenkes kapitánya című film zenéjéből ismert.)
Egy háromszólamú férfikari Hymnus-torzó, ahogy utóbb elneveztük (OSZK. Népszh. 792/56) teljes zenekari kísérete elveszett, arra csak a megmaradt kórus szólamanyagának szünetjelei utaltak; háromszor 8 ütem bevezetés, közjáték és befejezés. Ennek pótlására a kor stílusismeretének birtokában Sugár Miklós zeneszerző-karmestert kértem fel 1993 őszén, aminek eredményeképpen igényes műgonddal rekonstruált pályamű született. [7]
8. sorszámú „Bár babérral nem illettek Csak a gúnytól kíméljetek. Egy régi Író” jeligéjű és aláírású négyszólamú vegyeskari darab (OSZK. Népszh. 1344) szerzője minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy az úgyszólván „tisztán magyar zenei gyökerű mezőnyben” számára nem teremhet babér egy németes hangvételű, auftakttal – azaz zenei felütéssel – kezdődő, indulószerű himnusz-próbálkozással. Érdekes ráadásként említendő, hogy a korabeli kopista – kottamásoló – elvétette az írást, s a „Hozz rá víg esztendőt” sor első szava helyett „Küldj rá...” kifejezést alkalmazott, s azt is (alighanem a Kecskemét–Szeged környéken hagyományos módon ö-ző) „Köldj rá…” formában.[8]
Szívós kutatómunka és a szerencsés véletlen egybeesése folytán aztán a Magyar Millennium esztendeje előtt még további két pályaműre sikerült rálelni. A Nemzeti Színház irattárában kutató Berlász Piroska megtalálta a „Szenteld Óh Magyar Hazádnak…” jeligéjű, négyszólamú férfikari, zenekar-kíséretes kotta partituráját (OSZK. Msmus 10869). A pályázati himnuszok közül eme ízes, verbunkos stílusú darab sajátossága a kórusműtől szervesen elkülönülő utójáték: egy 8 ütemes, karakteres fuvolaszóló zenekari kísérettel.[9]
Egressy Béni Hymnusza „Isten áld[d] meg a’ Magyart” jeligével pedig végül a Zenetudományi Intézetben Major Ervin hagyatékából került elő (C-388 sz. Fond. 2/58). Érdekes – egyfajta kisebb mintán vett felmérésnek is felfogható –, hogy a 2000-ben készült HYMNUS lemezünkről annak sajtótájékoztatója után kivétel nélkül minden, a témáról hírt adó médium kuriózumként Egressy himnuszát játszotta le.[10]
Az első kottahű audio felvételeket Erkel és pályatársai fennmaradt műveiből a Ciszterci Szent Alberik Kórus és a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével készítettük el. Teljes videó-blogfolyam formájában pedig 2020-ban jelentettük meg a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a Magyar Állami Operaház Énekkara, az István Király Operakórus és a gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar közreműködésével.[11]
Somogyváry Ákos
karnagy,
az Erkel Ferenc Társaság elnöke
(Papajcsik Péter fotója)
Források
[1] Pesti Hírlap 1843. május 25. 250. sz. 344.
[2] HYMNUS – a Ciszterci SZENT ALBERIK Kórus a Magyar Millenniumra készített CD-felvétele 4. track (SACD001 2000, 2002) Erkel Ferenc: Szózat. Vez.: Somogyváry Á.
[3] Regélő Pesti Divatlap 1844. március 3. 18. sz. 284.
[4] Honderü 1844. június 22. 25. sz. 810.
[5] Fabó Bertalan: Erkel Ferenc emlékkönyv. Bp., 1910.
[6] HYMNUS – a Ciszterci SZENT ALBERIK Kórus a Magyar Millenniumra készített CD-felvétele 6. track (SACD001 2000, 2002) „Himnusz Kölcseytől”. Vez.: Somogyváry Á.
[7] HYMNUS – 7. track: „Hymnus-torzó” – Sugár Miklós rekonstrukciója, km.: MÁV Szimfonikus Zenekar.
[8] HYMNUS – 8. track: „Bár babérral nem illettek, csak a gúnytól kíméljetek.” km.: MÁV Szimfonikus Zenekar.
[9] HYMNUS – 5. track: „Szenteld Óh Magyar Hazádnak” km.: MÁV Szimfonikus Zenekar.
[10] HYMNUS – 9. track: Egressy Béni: „Isten áld meg a’ Magyart” km.: MÁV Szimfonikus Zenekar.
[11] Hymnusz.történetek – Papageno 2020.